Aki nem tudná: Bohócliga=NB I. Szurkolói berkekben. Elindítom tehát magyar beharangozóim (lehetőleg hosszú) sorát.
Debreceni VSC-Kaposvári Rákóczi
Szar ez a Loki. András mester fiainak nagyon döcögve megy idén, és Szima Úron kívül senki nem tudja, hová tűnt a BL-pénz. A keret kicsi, és amíg Coulibalyk, Kabát Petikék szerepelnek benne, addig elég szűkmarkúak lesznek gólok tekintetében is. Bár azt susmogják, a télen már el is sózzák Ferenczi ikertesóját, mondjuk vissza a gólképtelen UTE-ba.
Ezzel szemben Sisáék, mint a susogó fűsarjak között sorjázó sáskahad. Úgy zabálják/darálják fel/be ellenfeleiket, mint Van Bommel, ha megbomol és leszáll a vörös köd. Az gólképtelen újjáépült keret eddig szárnyal a Móniban (Monicomp Liga), már bebiztosítva a minimális célt, azaz a kiesés elkerülését. De ez ma kevés lesz, a végére elfáradnak a szerbek kaposváriak.
A poszt íródásakor ez a találkozó már csordogál lüktet, de sportszerűségből nem néztem meg az eredményt.
Parázs hangulat és egy gólos debreceni siker az utolsó pillanatokban. 1-0.
Videoton FC-Budapest Honvéd
Ma is nyer a VideOrbán (persze, nem a támogatás, hanem a játék miatt). A mesés Alves megállításával most a Haman Sadjo-Sorin Botis noname nemzetközi hírű védőpáros próbálkozhat, kevés sikerrel. Elöl meg olyan halovány a Picipest, mint két Liverpool együtt. 15 szerzett góljuk a kiesőhely környékére predesztinálná őket, ehelyett mind az 1500 nézőjükkel a 7. helyen állnak. Minden valószínűség szerint a 0-0 lesz a céljuk, ami a nézőknek nem túl kedvező, lévén a Videoton nem szeret így játszani, a Honvéd pedig nem akar többet, olyannyira, hogy Morales mester valószínűleg azonnal dührohamot kap, ha meglátja egyik csatárát(????)/hátravont ékjét(?)/3. középpályását/7. védőjét a félpályán túl azzal foglalkozni, amihez ért.
Szenvedős meccsen megérdemelt Videoton-győzelem egy Alves-villanással és egy közeli Gosztonyi góllal, 2-0.
Ferencvárosi TC-Szolnoki Máv FC
A züllőin csapnak össze a nemzetközi porondra vágyó zöld-fehérek a tuti kieső Szolnokkal. Mit is írhatnék? A 20. percben megtörik a szolnoki védelem, és mostantól a Fradisták is elszámolhatnak hatig, noha aligha fogják rátetováltatni a seggükre karjukra. A nemzetközi hírű Debrecen otthonában félénken fellépő Ferencváros otthon magára talál, és megmutatja, ki az úr EURÓPÁBAN. Kevés néző, sok gól, 6-0.
Folytatás következik.
Utóiratként leírom a győztes csapatom a Gurun (Magic11):
Ranilovic (Fradi)-Miljatovic (ZTE), Elek (Videoton), Tóth P. (Haladás)-Sándor (Videoton), Nagy G. (Haladás), Heffler N. (Pápa), Schembri (C) (Fradi), Andrezinho (Fradi), Alves (Videoton), Maric (Pápa)
Kihasználva, hogy Elek igazából nem is védő, Schembri pedig csatár, no meg hogy Heinz kutyaütő formában van, így mástól nem várható gól a Fradiból.
Mivel ez egy fix 1, az már igazából mindegy, mennyire tömik ki a Szolnokot a zöldek, de remélem, minél jobban, mert múlt héten a köcsög meglepetést szerző vendégek taknyosok ifjú titánok felett aratott győzelmén ment el a top10 helyem, mert még így is 284. lettem, hogy a 3 MTK-játékosom összesen -10 pontot szerzett, ráadásul köztük volt a cséká is (Tischler)...